Turizmus tegnap és ma

Turizmus tegnap és ma

Kaštela városa már mindig is vonzotta az utazókat a természeti, kulturális és éghajlati különlegességeivel. Szépsége sok költőt megihletett.
Miošić Kačić Andrija versében Kaštela városát összehasonlítja Miszirral, Fortis Alberto pedig dicséri a Kaštelai mező termékenységét és szépségét.
1838-ban a szász Fridrich August király járt itt, kocsin bejárta a várost és ekkor azt írta le jegyzeteiben, hogy ez a hely összehasonlítható a legszebb és legérdekesebb helyekkel Európában.
1852-ben meglátogatta Ida Von Reinsberg Duhringsfeld német írónő is. Benyomásait az «Aus Dalmatien» című könyvében írta le, amelyben megcsodálja Kaštela fehérségét, az olajbogyók kékes színét és a hagyományokat.
1894-ben Kaštelát meglátogatták az I. Ókeresztény kongresszus résztvevői, a dr. Bulić Frano szervezésében.
Már 1895-ben Németországból első utazócsoportok érkeznek, amelyeket tényleg turistáknak nevezhetünk.

Mivel Kaštelában nem voltak alapfeltételek sem a turisták tartózkodásához, 1899-ben megalkották «A strandokat és gyógyüdülőhelyeket alapító társaság”-ot, a szükséges turisztikai kapacitások kiépítése céljából. 1903-ban a társaság abbahagyta működését.
1901-ben a lukšići nagykereskedő Mlikotin Antun a Rušinac környékén nagy tízszobás házat épített, hogy kibérelje őket a turistáknak.
Sajnosan Mlikotin 1903-ban tönkrement, a házat eladták, 1925-ben pedig vasutasok pihenője lett belőle.
Kaštel Lukšićban az első turisztikai panziót, berendezett fürdőstranddal, 1909-ben a cseh orvos dr. Šoulavy Henrik nyitotta, miután megvásárolta a Tartaglia – Ambrossini kastélyt.
1928-ban dr. Kamber Petar Kaštel Stariban Palace nevű szállodát nyitott, amely a Kaštelai Riviérán a legattraktívabb turisztikai hely volt.
1936-ban megalapították a «Donja Kaštela fürdőbizottságot» (Kaštel Štafilić, Kaštel Novi, Kaštel Stari, Kaštel Lukšić), avval a szándékkal, hogy a turisztikai szolgáltatások még jobban meg legyenek szervezve.
Ma a turisták üdülésüket a Palace, Adria és Kaštela szállodákban, a Resnik turisztikai településen, a Žarko villában, Tamaris motelben, a számos magánházban vagy néhány kempingben tölthetik, Kaštel Gomilicában pedig a vitorlások nyugodt kikötőt találhatnak.
Kaštela nem csak tengert és napot, fürdést, sétákat és történelmi emlékműveket kínál, hanem kiállításokat, koncerteket és többi kulturális és sport (tenisz, mini golf, asztali tenisz, halászat, búvárkodás, hegymászás és gyalogolás) eseményeket is. Az esti órákban bulikat szerveznek a teraszokon, kocsmákban és éttermekben, hazai specialitásokat kínálnak, kirándulásokat szerveznek a környékre.
2003-ban Kaštela városa bronz plakettet kapott az Európai virág- és környezet szövetségtől.
hr en de it fr pl hu

Időjárás

Split
Szélirányok: SW
Szél gyorsasága: 03 m/s
Hőmérséklet: 25 °C
Nedvesség: 59 %
Levegő nyomása: 1012.6 hPa

Tudta e?



Copyright © 2010 Kaštela város Turisztikai Közössége. All rights reserved.
Developed by GIDEON Multimedia.