Kaštel Novi

Kaštel Novi







 A trogiri földesúr Ćipiko Pavao Antun 1512-ben kastélyát négyszögű torony alakjában építette, amely körül egy település fejlődött, a keleti, északi és nyugati oldalról védőfallal, déli oldalról pedig tengerrel körülvéve. Az északi falubejárat előtt, ahol a mozgóhíd volt, 1775-ben két testvér órás házat épített.
A Szent Klobučaci Péter plébániai temploma egy 13. századi templom alapjain lett megépítve.
Nagyon gazdag ezüst és egyházi ruha kincstárat tartalmazz.
Kaštel Noviban az akadémikus szobrász Studin Marin (1895 – 1960) született. Meštrović Ivan tanítványa volt. A szent Roko szobra, amely díszíti a XVI. századi szent Roko templomocskáját, az ő műve. Szintén az ő műve a «Szabadság hírnöke» szobor (lovas), amely elválasztja Kaštel Starit Kaštel Novitól, a többi műve pedig a Studin galériában van –pillanatnyilag nem hozzáférhetők.
A Kaštel Novi feletti mezőn már örökkévalóság óta szőlőskerteket tenyésztenek, amelyeket a XIX. század kezdetén megtizedelték. Fel lettek újítva és új szőlőstőke fajtákat ültettek. Kevés régi fajta maradt meg, mint a Crljenak kaštelanski, amely a világban, főleg Kaliforniában, a Zinfandel név alatt ismert. Az amerikai szőlőtőke otthona Kaštel Novi, ahol a Radunić úr szőlőbirtokán még mindig nő.
A Crljenko kaštelanski szőlőtőke helyet talált a Bibliai kertben is.
A Špiljani vagy Stomorijai Boldogasszony templomát a Kaštelai mezőn 1189-ben alapították és megépítették a didićek a Špiljani faluból, amelyek így jogot kaptak a lelkipásztor kiválasztásához.
A templomi szentély falába egy ókeresztény domborzat töredéke van beépítve, amely két delfint és egy keresztet mutat be.

A templom évszázados fákkal van körülvéve, az udvarban vízforrás van, ezért a hely ideális volt a Bibliai kert kialakításához., amely II. János Pál pápa első horvátországi látogatás tiszteletére lett megalapítva. Benne majdnem az összes növény amelyet a Bibliában említenek. A Bibliai kertet Kraljić Dobrila és Šegvić Edo építész ötlete alapján rendezik be.

Kaštel Novi a magánszállás lehetőségét is nyújtja.

***
- 1512-ben Cipiko Pavao – Antun erődítményt épített ferde földszinti falakkal.
- Szent Petar plébániai temploma a 19. század második feléjében épült, de a régebbit 1476-ban említik.
- A helységi téren megmaradtak a városi Loggia 1775-ből és egy órás torony.
- A szőlőskertekben a Kaštelanski Crljenak nő, amely a világban ismertebb a Zinfandel név alatt.
- A Stomorijai templom körül a Kaštelai mezőben rendezik a Bibliai kertet, amely a Bibliában említett növényeket és Noé bárkáját tartalmazza (Lipovac Vasko munkája).
hr en de it fr pl hu

Időjárás

Split
Szélirányok: SW
Szél gyorsasága: 03 m/s
Hőmérséklet: 25 °C
Nedvesség: 59 %
Levegő nyomása: 1012.6 hPa

Tudta e?



Copyright © 2010 Kaštela város Turisztikai Közössége. All rights reserved.
Developed by GIDEON Multimedia.